Túra Maci

2016\02\16

Égi motorosok

2015-ben az ősz utolsó csókját kihasználva keltünk útra, hogy megtapasztaljuk, amit előtte még soha. A Budakeszi Farkashegyi repülőtér, mint ha csak ránk várt volna; felszálló ködfoszlányaitól fokozatosan megszabadulva tette szabaddá előttünk az eget.

NIMBUS Repülőklub Apollo típusú motoros sárkánya legelső látásra szinte aranyosnak mondható, ám amikor Pamacs (Tóth Ferenc) elkezdte bejáratni mindannyian ámulatba estünk. A motor zaja és rotáló propeller ereje elképesztő lázba hozott. Hiába a tériszony, tudtam, hogy ezt nem hagyhatom ki. Életem legjobb döntése volt. Egy olyan élményben volt részem, melyet szavakkal alig lehet leírni.

Elsőként vállalkoztam a kalandra. Hajam gondos összefogása után már pattanhattam is a nyeregbe Attila mögé, akitől ezt a fantasztikus lehetőséget kaptuk. A felszállás pillanataiban még izgatottan markoltam a kapaszkodót, pár másodperc múlva már a közelében sem voltunk a talajnak.

Aki ült már valaha motorkerékpáron annak könnyebb elképzelni az érzést. Leírhatatlan élmény amikor semmi nem veszi körül a tested csak a friss levegő. Szinte egyé válsz a széllel és a napsugarakkal. Képzeljük el mindezt a talaj felet pár száz méterrel. Egy végtelenített makett, apró házakkal, utakkal, tarka szántóföldekkel és misztikus ködbe burkolózott hegycsúcsokkal. A szívem a torkomban dobogott minden egyes percben az ámulattól. Soha többé nem akartam lejönni onnan. Ha azok lettek volna életem utolsó percei, akkor teljes lelki békével keltem volna át a túlvilágra. Minden földi probléma megszűnt létezni és nem volt más csak én, a végtelen és az Apollo. Valami ilyesmi érzés lehet madárnak lenni.

 

Hamarosan itt a tavasz. A testi és lelki megújulást mindenki bátran kezdheti egy élményrepüléssel! Akár egy meglepetés ajándékról, akar egy furfangos lánykérésről legyen is szó; garantáltan örök emlék marad.

A NIMBUSZ Repülőklub megbízható és szakképzett pilótáira bármikor rábíznám az életem egy következő repülés alkalmával is. Életem legfantasztikusabb élményét köszönhetem nekik!

 

 

motoros repülés utazás repülő szerelem kirándulás élmény ég makett sárkányrepülő motorozás lelkibéke Apollo Budakeszi Pamacs NIMBUSZ Repülőklub Farkashegyi repülőtér

2016\02\15

Miért ne?

"Miért ne?"

Ezzel a jelmondattal vágok bele minden egyes kalandozásba, melyre lehetőségem adódik. Lehet ez kirándulás, wellness, egy új sport vagy étterem kipróbálása. Elsősorban azoknak ajánlom a blogomat, akik nem tudják mivel üssék el az idejüket, hova menjenek kedvesükkel, haverjaikkal. 

Egy kalandozós, jó hangulatú blogot akarok létrehozni mindenféle szépítés nélkül ajánlok vagy nem ajánlok dolgokat, helyeket, éttermeket, szállásokat stb... 

Ne feledjétek: miért ne ragadnád meg a lehetőséget ha előtted van? Hajrá! 

 

utazás étel szerelem ital túra szórakozóhely kirándulás élmény wellness kaland lelkibéke

süti beállítások módosítása